ukash |

Falutörténet

Vásárosdombó község története

Vásárosdombó község Baranya megye északi részén, a sásdi (régi nevén hegyháti vagy mecsekháti) járásban fekszik. A Baranya-csatorna völgye a falu határában választja el a Mecsektől északra fekvő dombvidék lankáit a Zselic keleti nyúlványaitól. A völgy itt kezd kiszélesedni és pár kilométerrel északabbra találkozik a Kapos völgyével. A dombok mellett így jelentős sík terület is tartozik a községhez. Ennek a völgynek köszönheti azt is, hogy könnyen megközelíthető.

A falun halad át a Budapest és Pécs közötti vasútvonal és a Dunaföldvár és Sásd /-Pécs/ közötti műút. Erre vezetett a középkorban a római alapokra épült, Budát eszékkel összekötő "via regia" is. A környék településeihez képest központi fekvésű. A járás székhelyétől, Sásdtól hat, Dombóvártól pedig nyolc kilométerre fekszik.

Kedvező földrajzi elhelyezkedésének következménye, hogy számos környékbeli falu központja az életnek minden területén / vasút, autóbusz, orvos, iskola, állatorvos, posta és plébánia). A falu minden valószínűség szerint Árpád-kori település.

A dombói birtok ura 1313-ban János mester, a Herrici bán fia, aki Tolna és Somogy megyék főispánja. A falu, a török kiűzése utáni vármegyerendezésig Tolna megyéhez tartozott. A falu urai a XV. században a Dombó (vagy Dombay) család tagjai, akik Horvátország és Dalmácia bánjai is. A falu lakóit a XVI. század viharaiban Zrínyi katonái és a csurgói várnagyok, de elsősorban a törökök háborgatták. A török pusztítás következtében a falu lakossága csökkent. A XVII. században még jobban csökkent a lakosság száma. A török kiűzése után, 1687-be a falunak hét háza van a tizenöt lakossal.

A falut 1696-ben herceg Esterházy Pál nádor birtokában találjuk. Az ekkori lakosságról névsor is van. Az itt szereplő nevek teljesen újak, Ez arra vall, hogy a falu lakói teljesen kihaltak a török harcok viharaiban, vagy esetleg leányágon éltek tovább más nevű családokban. Az 1696-os összeírás neveit kettő kivételével ma is megtaláljuk, ezek a falu legelterjedtebb családnevei. Ők indították meg újra az életet az elpusztult faluban. Lakóhelyük maradt a domboldalon, ahová a török elől menekültek. A falu temploma pap nélkül állt, így jelent meg benne 1712-ben Rozsgoványi András plébános. A falu plébániája a községi hegyhát életének központja lett, így a XVIII. század elején huszonöt település tartozott a dombói plébániához és 1721-ben a falunak már iskolája volt. A falu új temploma 1789-ben épült az Esterházyak és Péchy János plébános segítségével a régi templom helyén. 1848-ban öntették Győri Imre plébános hagyatékából a híres dombói "nagyharangot".

1882-ben megépült a falun keresztül a pécsi vasútvonal. Ezzel a község jobban bekapcsolódott az ország vérkeringésébe. Hamarosan megindult a gyorsabb fejlődés útján. A századfordulón a lakosság zöme a mezőgazdaságban dolgozott. A múlt század végén jelentős vagyoni különbség még nem volt a lakók között. A különböző rétegek szembenállásához a viszonylag gyors polgárosodás mellett járulékos, de nem elhanyagolható elemként hozzájárult a lakóhely elkülönülése is. Később a kedvezőtlen mezőgazdasági helyzet miatt a lakosság elhagyni kényszerült a domboldali lakóhelyét és így jött létre az Újváros nevű falurész Dombó eredeti helyén.

A világháborús események miatt, a rétegek közti ellentét kiéleződött, így megkezdődött az Újtelep házhelyeinek kiosztása. 1941-ben házhelyet igényelt azok nagy része, akik 1900-ban nem tudták megvenni. Vettek olyanok is, akik később költöztek a faluba. Az építkezések megindulására csak 1945 után kerülhetett sor. az 1930-as években meggyorsult a népélet egyes elemeinek elhalása1950 után ez a folyamat egyre rohamosabbá vált. A régi egy foglalkozás, a földművelés mellett egyre többen találtak munkahelyet az iparban. A megüresedett fölsőfalusi házakba új lakók jöttek, sőt Újvárosba is került néhány család.

Annak ellenére a falu ma is kicsi. A lakosság néhány később beköltözött evangélikus német és református magyar család kivételével római katolikus magyar. Nem elhanyagolható a cigányok száma sem. A lakosság bizonyos mértékű kicserélődése, a vallás kisebb szerepe az emberek életében sietteti a népélet régi formáinak bomlását, de ezek is csak következményei a gyökeres gazdasági átalakulásnak, amely már a századfordulótól kezdve falunkban végbement és főként napjainkban ölt hatalmas méreteket.